Az elmúlt félév

Havazik Dublinban (1983 óta nem volt ekkora hó) - Dorota Twardowska képe


Azon kívül, hogy ma szinte történelmi pillanatokat élünk - sűrűn, nagy pelyhekben esik a hó, Írországban utoljára 1983ban esett ennyi - végre rá vettem magam arra, hogy az elmúlt félév eseményeit lerögzítsem. Mi tagadás sok minden történt, egészségügyi, munkaügyi, családi változások egyaránt. Olyan sűrűn váltották egymást az események, olyan sok minden történt, hogy mire rászántam magam arra, hogy leírjam mi történt, már más volt aktuális.

Egészségügyileg sajnos sok dolog rosszabb lett. Először is sikerült egy olyan kórházi látogatást kieszközölnöm, ami lehetőséget nyújtott az ír egészségügy aktuális helyzetét elemezni, majd egy régi-új problémám kezdett félelmetes méreteket ölteni. Végül pedig Zita is összeszedett egy jó kis betegséget, aminek az időzítése volt érdekes: pont karácsony estére sikerült belázasodnia, hogy még véletlenül se tudjunk intézkedni a dolog ellenében.
A kórházi látogatásom négy naposra sikeredett, s olyan okból, hogy külsőleg talán még nevetségesnek is hathat. A dolog ott kezdődött, hogy egy nap (valahol Október elején) munkába menet furán éreztem magam. Mindent a stresszre és a kimerültségre fogva, nem vettem róla tudomást, s igyekeztem meggyőzni magam, csak a kialvatlanságtól van az, hogy sápadt vagyok és gyakorlatilag úgy fújtatok, mint egy ipari gép. Jonny a kollégám meg is jegyezte, hogy mintha keveset lennék a napon, nagyon sápadt vagyok és nem nézek ki jól. Munka kezdés után két órával már szóltam a főnöknek, hogy baj van, mert ekkor már alig voltam magamnál. Infarktusra gyanakodtam, mivel apámnak három is volt ezelőtt, persze erre azt mondta, nézzek be a GPhez, vagy a kórházba. Én hülye a GPt választottam. Beültem egy taxiba és szóltam a fickónak, ha elájulnák a pénztárca a zsebemben van...
A kórházban ébredtem, bár állítólag többször magamnál voltam, nem emlékeztem semmire, állítólag eljutottam a GPhez ahol az ajtóban összecsuklottam.
Egy Moira Kellyhez hasonló dokinő tájékoztatott, hogy nagyobbrészt a pánik miatt ájultam el amit az okozott, hogy a hőmérsékletem 40 fokos a vérnyomásom 170es (normálisan 130 vagyok) a szivem pedig 107et ver a normál 78-80 helyett. Arra a kérdésemre, hogy infarktusom van e, vagy ha nem mi, azt válaszolta, hogy nem tudja, de biztos nem infarktusom, mert akkor már halott lennék.
Később kiderült, hogy egy érdekes betegség az ún. viral illness (vájral ilnessz) támadott meg, ami lényegében úgy működik, hogy egy egyszerű vírusos betegség, - mint az én esetemben egy sima influenza - szó szerint sunyin lappangva elszaporodik a testben és amikor már eléggé erős letámad és kiüt mint Muhammad Ali a második menetben. Kevesebb mint egy óra alatt kiütött 4 napra. Amikor a vizsgálóorvos közölte, hogy gerincvelő mintát kell venni, mivel ha az agyat támadja akkor bizony súlyos szellemi fogyatékossá válhatok, akkor kicsit betojtam. A dolog még helyi érzéstelenítéssel is fáj (nagyon), de a srác ügyes volt. Figyelmeztetett, hogy pár óráig ne keljek fel, s utána is vigyázzak, mert kemény fejfájást okozhat. Persze én kipróbáltam a dolgot azonnal, wcre menetel címén. Nincs hirtelen mozdulat, csak nyugodtan, mondta a nővér. Ahogy leültem a wcre azonnal egy gyors mozdulat és igazuk volt, ha nem a wcn ülök, komoly problémákkal néztem volna szembe.
Az elkövetkező három napot egy koedukált kórteremben töltöttem, de nem sokat örülhettem, mivel én voltam a legfiatalabb, s az utánam következő is jó húsz évvel idősebb lehetett. Mint egy öregek otthonában. Nem csoda, hogy totál élvezet volt hazatérni a nyugis - kisgyerekes - környezetbe...
A kórházi tortúráknak persze nem lett vége, talán e négy napos kis kiruccanásnak köszönhetően, egy fain kis húgyhólyaghuruttal is gazdagabb lettem. Mivel szabi nuku, és a további betegszabadságolások pénzkieséssel jártak volna, dolgozni jártam vele. Aki ismeri milyen egy ilyen betegség annak nem kell ecsetelnem, aki pedig nem annak nem kívánom. Kedves kollégám találóan a "pissing razorblades" (borotvapengéket pisálni) kifejezéssel hangsúlyozta betegségem kellemetlen tüneteit, az utánam érdeklődőknek. Hogy a buli mégjobb legyen, még kétszer visszajött decemberig a dolog két-két hétre. Voltak pillanatok, amikor azon töprengtem mit követhettem el, hogy így büntet Isten...
Decemberre kezdett a dolog helyre állni és újra teljesen munkaképes lettem... Hogy valami mással nézzek szembe...

Munkaügyben jól álltam az elmúlt 3 évben, a hely biztos volt és a cég elégedett volt velem. Kliensünk a GE Money pedig vidáman adott mortgage-eket és hiteleket. A válság, persze pont a közepébe vágott a cégnek, a mortgage biznisz pedig igencsak becsődölt. Júniusban már tudta mindenki mi fog következni, és októberben pedig elkültek vagy 80 embert, mivel feleslegessé váltak. Tudtuk komoly költségvetési visszafogások lesznek, de arra ami bekövetkezett még a menedzserünk Owen sem számított: a Hochtief túl drága, és a logisztikai menedzser pedig új céget hoz be. Persze mindenki beparázott, de mivel a mi munkánkra nem volt panasz, mindenki a TUPE (Transfer of Undertaking the Present Employees) azaz az alkalmazottak átvétele mellett tett állásfoglalást. Jonny vagy egy hétre "beteg" lett, Owen játszotta a kemény srácot, ugyanakkor full be volt rezelve, a többiek pedig csak csendben paráztak, hogy mi lesz. Valahogy én nyugodt maradtam, nem pánikoltam, inkább a kiutat kerestem. Állások a neten, sőt még a Hochtieffel is kerestem egy másik munkát (a dolog azonban nagyon igazságtalanul végződött), s végül beleegyeztem a TUPE folyamatba.
Az új cég a Group 4 Securicor írországban jól megvetette a lábát, s bár sok tekintetben nem igazán profi mint a Hochtief, de viszonylag stabilan tartja magát. (Hozzáteendő, hogy a Hochtief abban a hónapban (november) 4 másik helyet is elveszített, ami komoly érvágást jelentett a cégnek.) A csapat végül majnem egy az egyben átkerült, bár változások még most is folyamatban vannak. Owen 3 hónap után elmegy, Rachel, napi 3 órát tölt majd itt, s még sokminden múlik az igényeken. A munka érzékelhetően könnyebb lett, kevesebb posta, kevesebb rendelés stb.
Bár nem vagyok boldog az új céggel, a munka biztosnak tűnik, s ez a mai időkben felér egy életbiztosítással.
Az év vége tehát igen bizonytalanságokkal lett tele, így az a híre Zitának, hogy újra babát vár, bár örültem neki aggodalommal töltött el. Most már okénak látszik a jövő de akkor egy új jövevény igazából több problémát vetett fel mind amennyi megoldást kínált. Augusztusra várjuk a kicsit és addig még sok víz lefolyik a Liffey-n.
A család életét még egy esemény (még Augusztusban) alaposan befolyasolta: az új autó, Matilda a család mindenes szállítója, aki nagyban megkönnyítette az életünket. Róla egy külön fejezetben fogok írni.