Ír történelem II.

Mivel Írország történelme Magyarországon kevésbé ismert, továbbá elég sok magyarral találkoztam, akinek sok ír történelmi eseményről fogalma sincsen, úgy éreztem egy rövid ötrészes összefoglalóban elmesélem Írország történetét. 2000 év hosszú idő, így igyekszem a kulcsfontosságú eseményekre koncentrálni, és persze Dublint kiemelten kezelném, mivel itt élek.

A 795ös év a következő fontos fordulópont Írország történetében. Ekkor történt ugyanis, hogy divatba jött a vörös haj és az alabástromszín bőr. :) Az első leírt viking támadás ekkor történt. Ezek után a viking hajók mind gyakrabban jelentek meg a Smaragd Sziget partjain, a védtelen és sokszor felkészületlen ír kolostorok bizony igen csábító és gazdag zsákmányt jelentettek. A támadások majdnem minden évben ismétlődtek, s a helyi lakosság válasza gyorsan jött: a híres "round towerek" (kerek tornyok) építése és a megerősített kolostorfalak ekkoriban épültek. Sokszor hiába, az ember - akárhonnan is jön - mindig találékonyabb volt pusztításban, mint építésben. A vikingek továbbá kiváló kiindulópontnak tekintették a szigetet (rajta a békés birkalelkű írekkel, hiába Patrik hithadjárata túl jól sikerült) tovább dél felé, elsősorban a Frank Birodalom felé. Sorra alakultak a ma jelentősebb városokká nőtt telepeik: 841, Cork, Dundalk, 851, Dyflin, 899 Shannon, 914 Waterford, 920 Limerick stb. Ekkorra azonban már az írek is beletanultak a háborúskodásba, így a rablásokból egyre inkább békés kereskedés, majd kb. 100 év múltán teljes beolvadás lett. Írek és vikingek (ahogy az írek hívták őket: Fionna Ghaill - fingal) egy néppé olvadtak. Bár a dán törzsfők később királyok többször próbálták elfoglalni a szigetet nem sikerült nekik, meglepő módon a letelepült vikingek álltak ellen leghevesebben.

980ban új fejezet nyílt a viking-ír kapcsolatban. Egy a mai Clare megye területén a Shannon torkolatvidékén élő tuatha (kiskirályság) a Dal Cais egy prominens, talpraesett vezetőt termelt ki: Brian Bórumát Írország egyik legnagyobb királyát. A mi Szent Istvánunkhoz hasonlítható a szerepe, bár inkább a Sziget egysége illetve biztonsága köszönhető neki, nem pedig a kereszténnyé válása. Igazi vezérként nem kispályázott: az addig legyőzhetetlennek hitt viking települést, Limericket, 970ben elfoglalta és alaposan magára haragította a viking uralkodót is. Ráadásul jól bekavart az évszázados rendszerbe azzal, hogy a hosszú ideje uralkodó Eoganacht királyt Munsterben. Rövid csata után (ahol kis seregével szó szerint szétszórta a király seregét) Cashelben Munster királya lett 978ban. Becsvágya azonban tovább hajtotta előre, kiegyezett a főkirállyal Maolsechlannnal (ejtsd: Mulkahi) és a Sziget déli részének vitathatatlan ura lett. Sitric, Dublin királya és Leinster királya azonban nem fogadták el a dolgot és csatát kényszerítettek ki Dublin közelében Glen Máma mellett - egy kis völgy a mai Dunlavin mellett, 999ben. Ezzel nemcsak Leinster, hanem Dublin vitathatatlan ura is lett. Ekkor már Maolsechlann sem állt ellen, csendben átadta Briannak a legfőbb hatalmat. Két évvel a mi Istvánunk államalapítása után. Brian bátran Ír Császárnak nevezte magát, s állítólag uralkodása békében és virágzásban telt. 1014ben azonban a Dán hódító király Nagy Kanut egy nagy sereget küldött ellene, hogy az értékes kikötőit (különös tekintettel Dublinra, amelyik igen komoly jövedelemtől fosztotta meg) visszaszerezze. A ma csinos lakónegyede Dublinnak Clontarf mezején ütköztek meg az írek és a vikingek. Brian fényes győzelmét csupán halála árnyékolta be: egy bérgyilkos a sátrában ölte meg a csata utolsó nyertes szakaszában miközben imádkozott a győzelmet megköszönve.

A vikingek többet nem próbálkoztak, de utódaik angol színekben újra megjelentek:
A normannok. Az ok sajátosan ír, Leinster királya, bizonyos Dermot McMorough nem volt mázlista ember. Többször sikertelenül pályázott a legfőbb királynak, de nem jött be egyszer sem. Végül betelt nála a pohár: az angol királyt Plantegenet (a normann Hódító Vilmos utóda) Henriket kérte meg hogy segítse királlyá. Mivel Henriket jobban izgatta a francia trón, így arra tendált és Normandiai ügyeit intézte, csak kb 2000 angliai normann Lordot küldött segíteni Dermotnak. Ezek vezetője volt a már sokszor emlegetett Fitzgilbert gróf, alias Strongbow. A rövid sztori: a királyság és Dermot lányának a keze, ha segít Dermotnak. A normann lovagoknak azonban nyilván jobban tetszettek az ír lányok mint McMorough tervezte, mert a kelleténél tovább maradtak (kb 300 évig). 1167ben Waterfordnál támadtak és Dublint az év végéig foglalták el. Az írek ugyan próbálkoztak ellenük, de az akkor csúcstechnikával rendelkező normannok 1175re a sziget kétharmadát elfoglalták (jó tudni azonban a közvetlen angol hatás csupán a mai Dublin, Wicklow, Meath és Louth megyékre kiterjedő területen érvényesült. Bár Henrik király 1169ben Írország Legfőbb Ura lett, az angol király 1532ig nem sokat szólt bele a helyi ügyekbe. A Fitzgeraldok, Desmondok és az O'Connorok uralták a sziget 80%át. Volt egy ún. Viceroy (alkirály) de nem sok vizet zavart, s többnyire egy helyi nemes - tulnyomó többségében a Fitzgerald család tagja - lett kinevezve. Írországban az írek maradtak az igazi urak.
Bár sok neves normann család mind a mai napig létezik - ilyen a De Lacy, a Geraldine, a Courcey, vagy a Butler és a Talbot - gyorsan felvették az ír életmódot és beolvadtak a sziget lakói közé. Amikor rájuk utal az irodalom, vagy a történelem, az "anglo-irish" (ír-angol) kifejezést használja. Hatásuk elsősorban haditechnikai illetve törvényi módon érvényesült, ekkor terjedt el sok olyan technikai eszköz amiről az írek nem is hallottak. Klasszikus lovagi kultúra, ha úgy tetszik. A mai törvények alapjai (Nagy-Britannia dettó) mind normann eredetűek (mostanában már van nyoma a régi brehon-törvények újra éledésének is, de erről később).

A skót király testvérének (Robert Bruce, az aki a Rettenthetetlenben oly csúnyán elárulta W. Wallacet) Edward Brucenak 1315ös hadjáratát (ekkor az ír törzsfők hívták legyen főkirály, elvégre tesónép voltak) kivéve kevés katonai akció zajlott a szigeten. A gaelic nyelvű népek elfogadták az új "urakat" mert nem sok hatalmuk volt felettük igazán, sőt még élvezték is előnyeit. A rend újra helyre állt és minden zajlott a maga módján. 1367ben Kilkennyben még új írekre szabott jogrendet is kialakítottak, s a "Pale" nevű kisebb Dublint övező területet kivéve az angolok nem sok vizet zavartak.